Az utcákon hamarosan felváltják a lehullott leveleket az első hópelyhek, a tökleves illatát pedig a mézeskalács, a vanília és a dió zamata. Itt-ott még előfordul néhány őszi tocsogós nap, kiszámíthatatlan esővel. Az eresz alján csillogó jégcsapok és a befagyott pocsolyák kicsalogatnak bennünket egy sétára és lépteinket az adventi piacok felé igazítjuk, reméljük a helyzet megengedi majd. Mert hol máshol melegednénk is meg egy szegfűszeges forralt borral, mint éppen ott. Aztuán, amikor kissé átfagyva hazaérünk, az a jóleső gondolat tölt el bennünket, hogy közeleg az éve legszebb időszaka – a Karácsony.
Az idei karácsony más lesz, mint az eddigiek. Több időt töltünk otthon, és talán pont ezért nagyobb örömet szerez, ha feldíszítjük otthonunkat és így vezetjük be kézen fogva a varázslatos karácsonyi hangulatot, amely megédesíti a várakozást az ünnepi pillanatokra.
De amíg megérkezik a várva-várt Szenteste, előttünk van még néhány lépés, hogy az idei ünnepek szépek és főleg kényelemmel és elégedettségel teljesek legyenek.
Mi mással tehetnénk kellemesebbé a csodára várakozást a csillogó gyermeki szemeknek, mint egy adventi koszorúval, amelyen minden nap meggyújtunk egy gyertyát, hogy így legyünk minden nappal közelebb és közelebb a Szentestéhez. A klasszikus, fenyőágakból font koszorúkon kívül, amelyet sokan szeretünk otthon elkészíteni, szívesen ajánlunk Önnek egy időtlen és elegáns adventi koszorút a luxus érintésével. A Milano koszorú a német Edzard márkától teljesíti a legigényesebbek elvárásait is, és azoknak is megnyeri a szívét, akik eddig nem voltak az adventi koszorú hívei. A koszorú teste, mely rozdamentes acélból készült, a különböző formájú és méretű, pajkos hópehlyeket idézi. Ezen felül még tovább is díszíthető egyéni ízlés szerint ágacskákkal, tobozokkal, egyéb apróságokkal, hogy a fenyő illata az Ön otthonát is eláraszthassa. Ha inkább a tiszta vonalakat, díszítetlen dizájnt részesíti előnyben, úgy szeretnénk figyelmébe ajánlani az említett márka Verona nevű koszorúját. Ez a koszorú inkább a mélysötét éjszakára emlékeztet, amelyen csak az apró csillagok világítanak.
Az adventi koszorúk mellett, amelyek minden stílusos otthon díszei és büszkeségei, nem hiányozhatnak az apró díszek sem, amelyek mind Önnek, mind vendégeinek örömet szereznek kedves jelenlétükkel. A klasszikus választás a gyertya, annak minden fajtájában és formájában. Az idei újdonságunk a Botswana kollekció, mely az éjjeli égbolt ezer csillagának fényét varázsolja otthonába. Ha valami természetes, fából készült díszre vágyik, akkor szeretnénk figyelmébe ajánlani az Elmara nevű aranyos rénszarvas figurát. A fából készült rénszarvas 3 méretben kapható, így kiválóan tud alkalmazkodni az Ön belső tereihez és a többi dekorációhoz. Avagy elfér Önnél és egész kis csorda rénszarvas is?
Ha inkább a praktikus dekorációt kedveli, akkor nem kerülheti el a figyelmét a Nambé márka cukorkatartó tálkája, melynek rénszarvas formája teszi azt hangulatossá, vagy a márka karácsonyi szánja.
Ahogy mi is szívesen veszünk szép új ünnepi ruhát, vagy a kedvenc ingünket a karácsonyi asztalhoz, úgy maga az asztal is megérdemli az ünnepi köntöst. Lehet az egy gererácókon át örökölt karácsonyi terítő is, vagy nézzen be velünk a német Villeroy & Boch vagy Sander márkák textilműhelyébe. Kollekciójuk kínál asztali futókat és terítékeket is klasszikus karácsonyi mintákkal. Hópelyhek, csillagok, hintaló, plüssmackó, vagy kisvonat, amelyek nem csak a gyerekeket varázsolják el, hanem a felnőtteket is. Hiszen karácsony idején mindannyian szívesen térünk vissza a gyerekkorba, és szeretjük újra átélni a varázslatos pillanatokat, amelyeket szüleink minden évben gondosan készítettek elő nekünk.
Az exkluzív karácsonyi textilhez, persze hozzátartozik az ünnepi étkészlet is. Hogy ne menjünk messzire, a Villeroy&Boch kínálatában megtalája a gyönyörű Toy’s Delight Royal Classic kollekciót. A fehér porcelánon karácsonyi reliefmotívumok találhatóak. Hisz mi másból is ízlene legjobban a sok finomság és a bevált karácsonyi családi receptek. Ha a színes porcelánt részesítené inkább előnyben, akkor itt van Önnek a Toy’s Delight kollekció szintén a Villeroy & Boch márkától. Piros és zöld színek dominálnak rajta, karácsonyi motívumokkal kiegészítve, szinte kívánkozik a karácsonyi asztalra.
A DecorOnline csapata gyönyörű karácsonyi ünnepeket kíván Önnek, tele a családi összetartozást erősítő ünnepi eseményekkel és végtelen örömmel.